Egy hét Okamoto Senseijel

Május második hetében a kiváló instruktor Okamoto Saori Sensei euróai turnéja elemeként egy teljes hetet töltött hazánkban, s adta át a JKS Hombu dojo japán edzéseinek hangulatát.

Akik a három város (Budapest, Szekszárd, Zalaegerszeg) edzései közül akárcsak egyen is részt vettek mind egyetértettek abban, hogy a fiatal mester elképesztően letisztult technikája mellett kíváló instruktor is, nagyon szépen, elemeire bontva, a gyakorlók tudásához és nyitottságához igazítva építette fel az edzéseit az egyes dojók vezetőinek kérésének megfelelően. A teljes héten a teljesen kezdőkön keresztül a komolyabban, rendszeresen versenyzőkön át, a pusztán karateismereteiket bővíteni vágyók is rengeteget tanulhattak. A teljes héten majd 20 órányi edzésen keresztül áttekintettük a kihon (bázistechnikák), az ido kihon (mozgásos alaptechnikák), jiyu ippon kumite, kis jiyu kumite fontosabb pontjait, több klasszikus shotokan katát (jion, empi, bassai dai, gojushiho dai, sochin) és persze néhány koten katát is (Kakuyoku Shodan, Nidan, Sandan). Ismét bebizonyosodott, hogy hatalmas tudással is lehet kedvesen, szerényen viselkedni, ahogyan az is, hogy nem kell a legmagasabb fokozatú instruktor ahhoz, hogy rengeteget tanulhassunk és rendszerezhessük tudásunkat. A szakmai munkát összegezve a tábor végén egyeztettük a Senseijel a hazai klubok jellemző technikai hibáit, hiánysságait, illetve átbeszéltük a lehetséges fejlődési lehetőségeket. A karate mellett a sok együtt töltött óra alatt megismertettük a Senseit a magyar konyha régi és fejlődő irányaival, és megkezdtük a japán-magyar szavak csere-berére alapuló kölcsönös elsajátítását. Bánhatja mindenki, aki kihagyta….

Külön kiemelendő néhány karatéka, akik a hét alatt segítették Okamoto Sensei ittartózkodását, munkáját. Köszönjük tehát Jagadits Lászlónak, Kütsön Diának, Molnár Tamásnak, Hecker Balázsnak, Cheritah Laurának és külön köszönet Rendás Péternek és Pájger Zoltánnak.

Összegezve: ” Köszönjük szépen az egész hetet, a tanítást, s reméljük hamar találkozunk Okamoto Sensei. Oss.”

 

Brilliáns hétvégi edzőtábor…

Április első hétvégéjén a JKS Belgium/Integrated Karate Federation 22 fős delegációját láttuk vendégül Belgiumból. A már második alkalommal, a tervek szerint rendszeresen sorra kerülő csereprogram célja – a kiváló közös edzéseken kívül természetesen-, hogy  szorosabban is megsmerhessük egymást, s hogy egymás országaiból ne csupán a dojók burkolatára és az edzésekre emlékezzünk. Idén Budapest mellett Szekszárdra is ellátogattunk. A vendégek közül ketten speciális helyzetük miatt kerekesszékben gyakorolják rendszeresen a karatét, így a klasszikus edzések mellett speciális edzésmódszerekkel és katákkal (Shorin) is megismerkedhettünk.

Az edzéseken kívül budapesti városnézésre, moldvai táncházra, szekszárdi pincelátogatásra, kirándulásra és rengeteg vidámságra is sikerült sort kerítenünk. Negatívumként annyi emelendő ki, hogy a sok fejlesztés ellenére kerekesszékkel továbbra sem egyszerű az élet hazánkban, s sajnos az emberek hozzáállása sem minden esetben kikezdhetetlen.

Köszönjük a JKS Szekszárd szervezését és vendégszeretetét !

A folytatás Belgiumban november első hétvégéjén…

JKS Belga-Magyar Közös edzőtábor

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül közös edzőtáborunk a belgiumból érkező barátainkkal. Várhatóan idén több, mint 20 fő érkezik a JKS Belgium csapatából…Szokás szerint a jó edzések mellett a jó hangulat is garantált. Mindenkit várunk szeretettel.

Edzőtábor Eric Bortels Sensei (5. dan JKS Belgium) vezetésével.

Edzések Budapesten:

április 5.
10.00-11.30 és 11.30-13.00

április 6.
10.00-11.30 és 11.30-13.00

Helyszín: Trefort Gimnázium
Budapest VIII. Trefort u. 8.

Edzések Szekszárdon:

április 7.
16.30-17.00

április 8.
16.30-17.00

Helyszín: Szent József Iskolaközpont – volt Garay Ált Iskola.
Szekszárd, Garay tér 9.

Az edzések díja 5 EUR/edzés -természetesen fizethető HUF-ban is.

Előzetes jelentkezés az office@jks.hu emailcímen, vagy a www.facebook.com/jks.hungary oldalon található Eseményre kattintva.

Nagaki Sensei Edzőtábora

Március első hétvégéjén kiváló edzőtáborban vettünk részt Shinji Nagaki (5.dan JKS) Sensei vezetésével. A táborban a shotokan karate mindhárom pillérével -kihon, kata, kumite- egyforma mértékben foglalkoztunk. Az összesen 11 órányi edzés alatt megkíséreltük kijavítani a nagyobb hibákat az alapokat illetően, majd átnéztünk a Heian katákat, a Tekkis Shodant, a Jiont, Sochint és Nijushihot is. Külön kiemelendő az utolsó két órás kumite központú edzés, ahol zárásképpen jól megpörgetett minket Nagaki Sensei…Öröm volt bepillantani egy világbajnok karatéka edzésmódszereibe és legfontosabbnak tartott technikáiba, s persze izgalmas volt megismerni azok részleteit.  Az edzőtáborban -már hagyományosan- több stílusszervezet vett részt a közös, jó hangulatú edzéseken. Természetesen a karatén kívül a hétvégén sort kerítettünk Budapest építészeti és kulturális értékeinek megtekintésére éppúgy, mint önmagunk feláldozására a magyar gasztronómi oltárán. A tartalmas, de fárasztó edzőtábort a Széchenyi Fürdő gyógyvízeiben ázva pihentük ki. Minden segítőnek köszönjük a segítséget és minden résztvevőnek a részvételt…Találkozunk jövőre is…Oss.

Az edzőtábor képei letölthetőek: http://s3.toldacuccot.hu/letoltes?sid=3d8cf978ea928c090e5b7778ee098437&file=Nagaki.rar

 

Edzőtábor Shinji Nagaki Sensei vezetésével…

Minden érdeklődőt szeretettel várunk Shinji Nagaki mester edzőtáborában Budapesten. Tekintettel Nagaki Sensei versenyzői múltjára – lévén, hogy mind az Ippon Shobu szabályrendszerben /kata és kumite/, mind a WKF szabályrendszerben /kumite/ világbajnoki címmel bír -várhatóan  mindenki számára tartogat majd hasznos meglepetéseket. Nagaki Sensei Masao Kagawa Sensei tanítványa és a JKS Hombu Dojo Instruktora.

További részletek lent…

Edzőtábor Shinji Nagaki Sensei vezetésével… bővebben…

Új Kezdő csoportunk indul Januártól.

Új kezdő csoportunk indul január 27.-től. Minden 14 életévét betöltött karatézni vágyót várunk szeretettel.

Az edzések helyszíne: Budapest , VIII. Trefort utca 8.

Az edzések időpontja: hétfő és péntek 18.00-20.00. Az edzéseket vezeti Tran Minh Tri.

Érdeklődni a shinobu.shotokan@gmail.com mailcímen, illetve a +36 70 390 10 63-as telefonszámon lehet.

 

Boldog Új Évet 2014

Nagyon Boldog Új Évet Kívánunk minden JKS karate családtagnak, s persze mindenki másnak is. Jövőre természetesen folytatódnak edzéseink, az egyes klubok évkezdéséről itt és a Facebook oldalunkon is tájékoztatunk majd. Sok sok gyakorlást a jövő évre is…. Oss.

Edzőtábor Szekszárdon és Szálkán

November 29.-én és 30.-án kerűlt megrendezésre közös edzésünk a Szekszárdi JKS csapattal. A pénteki szekszárdi „hivatalos” edzésen elsősorban a klasszikus uke technikák nyitottabb értelmezésével foglalkoztunk, a sokoldalú felhasználási lehetőségek  irányába terelendő a gondolkodást, természetesen a heian katák értelmezésébe is beépítve ezt. A pénteki esti megbeszélés keretében megkíséreltünk -lehetetlennek tűnő- csapást mérni a szekszárdi borvidék „szölőleveire” és hurkaállományára. A második nap edzéseinek a bámulatosan szép Szálka település közösségi háza biztosított helyszínt, aholis kellő mélységben sajátítottuk el a Junro Yondan katát mind technikáiban, mind értelmezésében. Természetesen jó szokás szerint a kondicionálást sem mulasztottuk el. Találkozunk januárban is, mindenkit várunk szeretettel.

Belgiumban a JKS Magyarország egy szelete

November első hétvégéjén örömmel tettünk eleget a JKS Belgium meghívásának, s vettünk részt Hasseltben az Eric Bortels És Herczeg Balázs Senseiek által vezetett edzőtáboron. A magyar JKS-t szekszárdi és budapesti klubokból összesen tizenegy képviselte, de a belga barátaink mellett a német JKS tagjai is jelenlétükkel erősítették a rendezvényt. Az edzőtábor különlegessége volt, hogy a hagyományos edzéseken kívül G-Karate edzésen is részt vehettünk, ahol kerekesszékes és enyhébb értelmi fogyatékossággal bíró karatés barátainkkal edzhettönk együtt…kíváló program volt, várhatóan jövőre is megyünk, addig azonban szeretettel várjuk a Belga csapatot áprilisban, aholis a mi vendégszeretetünket élvezhetik a barátaink.

A részletes beszámolóért kattints a folytatásra!

Belgiumban a JKS Magyarország egy szelete bővebben…